Szóval,

1. próbálkozás: Szept.26-án este elindultunk vonattal Prágába Drazsiva. A telekocsi dologgal találtam egy lányt, aki Prágából ment kocsival Huelvába, ami Sevilla mellett van. megbeszéltem vele, hogy 100 euroért elvisz minket, kutyástul mindenestül SEvillába. Megírtam, hogy 27-én hajnali 3-ra ér a vonatom Prágába, ott fogjuk várni a vasútállomás. Úgy beszéltük meg ezzel a Petra nevű lánnyal, hogy 27-én korán reggel indulunk. Hát, nem indultunk. Délután 4-ig vártam a lányra, a prágai vasútállomáson, zuhogó esőben, kutyával, rengeteg, mozdíthatatlan nehézségű cuccal, rohadt hidegben. Hívtam telefonon, nem vette fel, írtam üzenetet, mily meglepő, nem válaszolt, írtam emailt, ki sem találnátok, nem válaszolt. Szóval délután négykor egy nagy adag csalódást társamul fogadva, elindultam hazafelé. Kedves, akkor még barátom, annak ellenére, hogy Prágából nagyon csúnyán lekiabáltam a fejét, kijött elém az állomásra és még el is viselkte azt a keserű, aszott citromot, aki akkor voltam. Nem tudtam, most hogyan, merre, meddig. Aztán pár napon belül jött egy újabb lehetőség.

2. próbálkozás: Kedves Lacinak ezúton is szeretnék köszönetet mondani a segítségért! Szóval az új variáció szerint vonattal jöttünk volna Drazsival 27-i héten csütörtökön. Szeretetreméltó barátaim újra végigasszisztálták, ahogy elkészülök, és drága jó, akkor még barátommal kimentünk a vasútállomásra, hogy felszálljak a Müncheni vonatra. A cuccaimat, a prágai kiruccanásból tanulva, felére csökkentettem, de még így is sikerült annyit nyomniuk, hogy a lakástól a keletiig begörcsölt az alkarom, pedig csak húzni kellett. Megérkeztünk a Keletibe, vonatra készen. Akkor már éreztem, hogy valami nincs rendben, és ahogy végiggondoltam, hogy ezekkel a cuccokkal, plusz a kutyával kel végigszántanom Európán, meginogtam, s csak az lebegett előttem, hogy visszaérjek a lakásba. Ahogy ez végigfutott az agyamon, szétesett a bőröndöm. Hopp. Jung:) hát, innen már nem volt máshova út, mint vissza a lakásba. Eldöntöttem. Kész, vége, ennyi, nem megyek sehova. Elegem van a vacakolásból. Ennek örömére csatlakoztam kedves csoportársaimhoz, akkor még barátommal, s meghallgattuk a szenzációs Kezdet Fiai koncertet.:) Persze már a koncert alatt elkezdtek kattogni a fogaskerekek, hogy jól döntöttem-e, tényleg maradnom kell-e, elindultak a fejemben az érvelések pro-és kontra. Másnap reggelre ez még jobban felfokozódott. Tudtam, hogy nem szabad sokáig gondolkodnom, mert elbizonytalanodom. Korán reggel elkezdtem telekocsit keresni, hogy ne az esti vonattal kelljen mennem, hanem most azonnal indulni tudjak. lehetőleg. bár táskám nem volt, így meg volt kötve a kezem. ahogy telt az idő, egyre bizonytalanabb lettem, mit tegyek. folyamatosan az járt a fejemben, mit hagyok itthon, mármint nem tárgy, amit itthon felejtek, hanem emberi kapcsolatok, életek, lehetőségek. már akkor elkezdtek hiányozni az emberek és úgy éreztem, ez a sok akadály mind azt jelzi, maradjak. Délután Anikóval beszéltem, aki maximálisan az utazás mellett állt, hozott bőröndöt, nyugtatott, segített pakolni. Aztán majdnem utolsó löketként befutott Dóra, akitől visszahallottam a belső önmagam. Dóra! HIhetetlen, hogy mennyire ismersz!Köszönöm:) Utolsó löketként akkor még barátom, nem barátommá vált.

3. próbálkozás: Elindultam este 9-kor a keletiből Münchenbe. A tervezett útvonal: München-Párizs-TRoyes-Pális (Dóri)-Pális-Troyes-Párizs-Irun-Valladolid-Madrid-Sevilla. Az útvonal elvileg maradt, csak "enyhén" nehezítetté vált. Münchenig szerencsésen eljutottunk, bár Győr előtt egy órát álltunk, mert hogy felsővezetéket loptak. Én már felkészültem, hogy remek, Münchenben legalább egy fél napot kell várnom, mert lekésem a Párizsi vonatot, amit végül szerecsére nem késtem le. Viszont Münchenben az égatta világon senki nem volt hajlandó abban segíteni, hol tudok helyjegyet és kutyajegyet venni, szal kénytelen voltam a vonaton, ahol legomboltak rólam 90 eurot mindezért. Ennyit szántam az egész útra Sevilláig:( remek, gondoltam, na mindegy meglátjuk meddig jutunk el. Párizsban szintén nem nagyon beszélt senki angolul, de végül szerencsésen megtaláltam a Troyes-i vonatot és eljutottam Dórihoz. Dóritól egy nap késéssel indultam, mert kicsit elcsúszott a szervezés. Tovább indulásom napján kiderült, hogy nincs helyjegy már arra a vonatra, amivel mennem kellett volna, és mint megtudtam, egész spanyolország terülteén nem lehet se vonaton, sem buszon utazni kutyával. ok. KO. vége. Erika sír. Vettem egy vonatjegyet Münchenbe,hogy akkor ennyi, párizsból hazamegyek. Persze hülye Erikának útközben megint elkezd kattogni valami idióta gépezet a fejében. Párizsban kiderült, van helyjegy a vonatomra, és nem gáz a kutya. Elindultam irunba. Este 10-re értünk oda. 32-es vigyorral szálltam le a vonatról, gondolván, ah, már Spanyolországban vagyok, innentől kezdve minden rendben lesz. Ja, persze. Irunban közölte velem a jegyeladó, hogy nem szállhatok fel egy vonatra és buszra sem a kutyával. Egyébként is a buszpályaudvar zárva. És hagyjam el a vonatállomást, mert fél óra múlva bezárják. Ja, és a város nem tom hány kilométerre van. Köszi. Itt állok Spanyol-francia határon. Éjjel. Egyedül. Pénzem nincs elég, hogy hazamenjek, egyébként sem tudok felszállni se vonatra se buszra egyik irányba sem. Cérna szakad. Erika sír. Végül odajött egy férfi, hogy mi a probléma, akiről kiderült, rendőr, és imádom ezt a férfit, elintézte, hogy felszállhassak a Valladolidi vonatra. Így végül idegtépő módon de elértem Valladolidba hajnali 3-ra. Pályaudvarról kezdésnek kiküldtek, mert hogy nem lehet kutyával tartózkodni bent. Úyghogy Őrült Banyekkal, aki akkora már 11 órát aludt és maradt egyhelyben a vonatokon, és kissé fel volt pörögve, kimentünk a pályaudvar elé. Hát, nem volt meleg. Ja, és persze ott is mindenki azt mondta, tilos kutyával utazni. Eleinte sikerült megőriznem a hidegvérem, megkértem egy taxist vigyen ki a madridba vezető útra valami benzinkúthoz (szótár, szavak egymás mellé pakolva, persze ő nem beszélt angolul:) és elmegyek stoppal. Igaz, felmértem, hogy a buszút csak Madrid-Sevilla távon 7 óra, szal laza 11 órás autóutat kéne megtennem stoppal, ami kb. 2 nap lett volna, Svájcból kiindulva.A taxis maximális jóindulattal elmondta (mutogatta, kézzel-lábbal, szótárral), hogy nehogy elinduljak stoppal, mert kutyával úgysem fog senki felvenni. Na, itt szakadt el végleg a cérna. Jó egy órát sírtam, hogy most hogyan tovább. Itt ülök, majdnema világ másik végén, de sevillához képest még mindig messze. hazamenni nem tudok, mert lejár a francia interrailem és nem tudok egy nap alatt átjutni franciaországon, pénzem meg nincs annyi, hogy hazaérjek, se sevilláig nem lenne elég, ha pl. valami mással mennék, mint vonat. Hála Istennek, már nem barátom, annak ellenére, hogy már nem barátom, maximálisan mellettem állt és visszatartott a teljes összeomlástól, úgy volt, hogy elindul értem kocsival és hazavisz.egyetlen vágyam volt akkor, hogy átlépjen magyarország határát, persze hazafelé, és otthon legyek. szidtam magam, hogy minek kellett nekem elindulnom, és egyáltalán minek kellett folyamatosan folytatnom az utat, annak ellenére, hogy minden egyes ponton akadályba ütköztem. nem volt olyan része az útnak, ami teljesen simán ment volna. izomlázam volt, alig bírtam megemelni már a cuccokat, a kutya meg volt hülyülve, azt sem tudtam, hogy ha egyáltalán elérek sevilláig, mit csinálok egy évig a kutyával úgy, hogy semmilyen közlekedési eszközre nem lehet felvinni. bezárom a szobába meg az udvarra egy évre és úgy gondolom, hogy ez így fasza????????

na mindegy, végül mondtam Zsoltinak, hogy azért várjon még pár órát az indulással, megkérdezek még pár embert, hátha valaki mond valami mást, vagy történik valami. végül kiderült, hogy felvihetem a kutyát a madridi vonatra, de nem hasnálhatom az interrail jegyem, mert csak a spanyol vonatok 10%-ra, valami személyvonatokra érvényes. Ki kellett volna fizetnem a rendes vonatjegyet valladolidból madridba, az AVE-ra (spanyol hiper-szuper vonatok), ami valami 150 euró lett ovlna banyekkal kettőnknek. végül taáltunk valami, regional express trutyi vonatot, amivel elmehettem madrigi. a vonaton elkezdett üvölteni velem a kaller, hogy mit keres itt a kutya, és túl nagy aszállító boxom, és csak 6 kg alatti kutyát lehet felhozni vonatra, és szálljak le. kiakadtam, hál istennek beszélt angolul, és mondtam neki, hogy anyád, magyarországról jövök, lassan egy hete utazom, én márpedig elmegyek madridba,ne szarakodjon velem. végül megenyhült és fennmaradhattam. és csodák csodájára. madridtól rettegtem a legjobban, hogy tutira elküldenek szebb tájakra a kutyával, meg az interrail jegyemmel, és láss csodát, nem. madridban senkinek semmi baja nem volt se a kutyával, se a boxával, se a jegyemmel, se semmivel, egyedül a jegyárus fiú gépe szarakodott, és fél órát kellett várnom, mire kaptam helyjegyet meg kutyának jegyet a sevillai vonatra. gondoltam, nem is lehetne másképp, mint hogy pont most romlik el a srác gépe:) végül meglett a jegy és felszálltunk Banyóval a hiper-szuper sevillai AvE vonatra. tényleg hipw-szuper. 2,5 óra alatt sevillában volt, ami alatt végignéztem egy filmet, külön fejhallgatóval, spanyolul, rengeteget értettem belőle:) na, végre sevilla. el sem hittem, amikor leszálltam a vonatról, hogy sevillában vagyok. 3 órát kellett várnom a családra, úgyhogy betettem a cuccaimat a csomagmegőrzőbe, és gondoltam elmegyek abba a kávézóba ahol magyarok dolgoznak. de csak gondoltam:) persze elromlott a csomagmegőrzőben az a kabin, amibe betettem a cuccaimt,úgyhogy egy ürát szarakodott a securitis, mire megoldotta, és külön jegyet kaptam, és külön kellett keresnem egy férfit, amikor visszamnetem a cuccaimért:) mindegy, megszoktam. loser!!!!!!!!:))) aztán taxi. DEEEEEEEEEEEE! Egyetlen taxis sem volt hajland kutyával elvinni a kívánt helyre, úgyhogy sétáltunk a közelben egyet Drazsival, midnenki bámult rám, hogy kutyával megyek.....De! talákoztunk a Burger King-ben az egyetlen jófej spanyollal, aki kihozottegy kis csomagot, hogy adjam oda a kutyának. és mi volt benne???????? azt hittem valami méreg....na jó nem. két hatalmas fasírt:))) Hát mit mondjak, Banyónak nagyon-nagyon-nagyon ízlett:) És végül: fekete hatalmas kocsi dudaszóval behajt a pályaudvarra, 32-es vigyorral, hatalmas mozdulatokkal integet egy nő, és kiabál, hogy Erikaaaaaaaaaaaaa, Erikaaaaaaaaaa! Megjött a család:) Ennyi.